- aranyló csillagok -
 
Minden tiszta arany. Apró arany, ezüst és vörös pontok vannak a mennyezeten. Kavarognak, körbe-körbe mozognak. Néha megindulnak felém, vagy én mozdulok, ez nem tiszta. Érzékelésem szerint, ők mozognak. Alig hiszem, amit látok. Ráz a hideg, bizsergek mindenhol, hiszen tudom, hogy ez valami új, valami más-fajta tapasztalás. Ránézek az órára, 22:25. Itt vagyok, itt vagyunk.
 
Babe mellettem fekszik és ö is látja őket. Figyeljük az apró csillagszerű fények mozgását. Babe azt mondta 10 perce hogy ragyogok. Mindenhol csodálatos aranysárga fények vannak rajtam. Akkor még ellenkeztem, hiszen úgy gondoltam ezt csak ő látja, az ő tapasztalása. De ha ránézek a kezemre a félhomályban, mindenhol apró aranyló pöttyök vannak rajta.
 
Nézem az ujjaimat, mutatom, neki hogy Ő is látja -e, ezzel is bizonygatni akarom magamnak, hogy csak rosszul látok. De válasza minden kétséget eloszlat. Ott vannak. Rámutat a mutatóujjam végén levő egyik aranyló foltocskára, majd felkiáltva bújik hozzám. - Mozogott az ujjad vége. Nem igazán értem mit is akar ez jelenteni, de komolyabban elkezdem figyelni a kezemet.
 
Ahogy mozgatom, a foltok ott vannak rajta. Kezemmel együtt mozdulnak. Megállítom a mozgást és elkezdem figyelni az ujjaim végét. Amit látok az megdöbbent. Hullámzik az összes ujjam, szépen lassan, mint a víz teteje. Néha egy két rész eltűnik belőle, majd újra megjelenik. Nem tudom hogyan lehetséges ez, de nem is keresem a magyarázatokat. Csak iszom a látványt és játszom az érzékeléssel.
 
Középső és gyűrűs ujjam középső része el-el tűnik, helyette csak sárgás foltok maradnak. Babe reszket mellettem. Nagyon fél, de én nyugtatgatom. - Nézzük meg a tiédet is. Nincs mitől félni. Senki, semmi nem bánthat. Felemeli Ő is a kezét, és rajta is apró sárga foltocskák vannak. Az Ő keze is hullámzik. Néha el-el tűnik belőle egy-egy darabka, de mégis ott van, hiszen érintem.
 
Már nem fél annyira. Oldalról nézve, mintha nem is az Ő keze lenne. Aránytalanul hosszú ujjak, mintha nem is emberi kéz lenne. És a hullámzások tovább fojtatódnak. Közben a nagyobbik lány, éppen wc-re megy felkapcsolja a villanyt az előszobában, de az apró csillagszerű fények, továbbra is velünk maradnak. Csodálatos látvány. Örvénylik az egész mennyezet.
 
Hirtelen ötlettől vezérelve, fejemre rántom a paplant. Az orromra simul, de a fények maradnak. Fizikai képtelenség amit látok. Száguldok a csillagok között, mint valami Sci-Fi-ben. Az alagút, mert mi másnak nevezhetném (talán csatorna) lassan balra forog, és én csak megyek előre. Tökéletes a nyugalom, nincs félelem. A paplant lehúzva a mennyezeten és egy kicsivel lejjebb, újra ott vannak a táncoló, örvénylő fények. Néha-néha egy-két pirosas bevillanás is van. Közben beszélgetünk, mindenki mondja éppen most mit lát.
 
Barnás-vöröses, földszerű valamit látok. Szerintem nem földi talaj. Ahhoz túl vöröses. (Homlokomon erősödő nyomás, de nem zavaró.) Mintha egy pásztázó kamera képét látnám. Ahogy forog körbe, úgy változik a vöröses táj. Repülni kezdek a talaj felett. Nem a repülés a helyes szó a tapasztalt érzésre, de máshogy nem tudom leírni. Ez eltart úgy 2-3 percig. Eltűnik a földszerű kép s megjelennek mindenféle tekergő kavargó lilás-zöldes valamik. Legjobban talán a cigaretta füsthöz hasonlíthatnám, úgy mozog, mint mikor a cigaretta bent van a hamutartóban, és a minimális légmozgás kicsit megcsavarja a füstöt. Gyönyörű lilás-zöldes áramlások.
 
Nem tudom felém jönnek -e, vagy én tartok feléjük, de az áramlás és a tekergés folyamatos. Mint a csillagködök, olyan a látvány. Közben Babe becsukja a szemét, mert úgy érzi, már fáj. Neki is nyomás a homlokánál. Azt mondja, mintha valami alagútban haladna. Sötét a pereme, de a közelében virágok vannak. Valami csúszó-mászó szerű lények is vannak. Az alagút vége közeledik. Majd felkiált. - Fent vagyok az égbolton. Érzem a csendet. Ez valami gyönyörű.
 
Előttem megjelenik egy hegy, vagyis inkább mintha elvonulna. Alul zöld, (gondolom a növényzet) aztán sziklás, feljebb havas, felette felhők és a kék ég. El kezdek repülni, közvetlenül a föld felett. Gyönyörű növények, virágok, folyók, de nem érek el a hegyig. A kép eltűnik. Újra az örvénylő arany fényeket nézem, köztük a bevillanó vöröseket és egy szem pislant rám fentről. Nem emberi, ez tisztán látszik, de hogy miféle azt nem tudom.
 
Kicsit megrettentem a felismeréstől, de nem annyira hogy ne lássam tovább. Becsukom a szemem és jönnek a füstszerű lilás ködök, Gyönyörű, felemelő érzés. Babe közben megkérdezi, nem vagyok még fáradt, hiszen 5-kor kelni kéne. Fáradt ugyan nem vagyok, de egyet értek. Aludjunk. Oldalra fordulok és az apró fények ölelésében, kicsit még száguldozva, de elalszom.