Belső Hangok ... Ami fent az lent, ami kint az bent, ami volt, ami lesz, az van MOST mindenhol!
 
medi: mennem kell tovább, muszáj túllépnem a határokon. A lelkem egyre többször kilép belőlem és elszáguld az űrbe, a kozmoszba. Vékony energia húrokat hagy maga után, így találok vissza. Ha a lelkem, ez az energia, túl sokáig lenne távol a testemtől, hiányától a sejtjeim elkezdenének pusztulni. Így a lelkem, mintha pontosan tudná mikor kell visszatérni, azonnal visszaindul a testemhez.
 
Némely dolog utólag nagyon megrémít. Rájövök, hogy mindazon dolgok, teremtmények megvannak, amit bármely ember megteremtett a maga és a közössége illúziójában. Ebben a világegyetemben semmi sincsen, ami véletlen lenne és minden teremtett, kivéve Őt, IStent. Mi az Ő teremtményei vagyunk. Egyetlen földi teremtett sem tudja tökéletes valójában meglátni Őt, csak a jelenlétét vagyunk képesek érezni.
 
Sokat beszélek a Fehér és a Fekete energiáról. ISten teremtette mindkettőt, és Ők is Istenek. Hatalmasabbak annál, amit gyarló, emberi aggyal, lélekkel, el lehet képzelni. Láttam őket, mint energialovakat és egyikből sem éreztem gonosz, vagy rossz sugárzását. A Fekete energia meleg volt, a Fehér hűvös. Nem jöttek túl közel hozzám, mert féltettek, hiszen az én testem gyenge, ennyi energia elviseléséhez. Nagyságuk lenyűgözött és a könnyeim csorogtak. Azóta is ez van, ha eszembe jutnak.
 

Teljes írás: Tapasztalások ˙1

 
medi: Narancsos, vöröses, lilás foltok, fények mozogtak körülöttem és én, aki hozzászoktam mindenféle dolgok látásához, most ezt nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Követtem egyik-másik fényecskét a szememmel s az ujjaim hegyére ülőt figyeltem megbabonázva. Az ujjam felmelegedett bizsergett. Aki velem volt, érdeklődve és döbbenten figyelt. Megpróbáltam ismét normálisan viselkedni és nem figyelni a fényeket, de azok újra és újra elbűvöltek, magukhoz vonzották a tekintetem. Kikísértem a vendégem és felnéztem az égre. Telihold világított, pár csillag csillámlott és a rengeteg fény örvénylett.

Valahogyan megértettem, hogy különféle fénycsaládok ők. Az égen kékkel írt számokat láttam, oly gyorsan változtak, hogy az agyam nem volt képes megjegyezni. A fejtetőmön valami hűvösen bizsergető elkezdett beáramlani és nem tudtam tovább tisztességesen beszélgetni a vendéggel. Elment és én kint maradtam. Néztem a fényeket és a számokat. Nem lettem felszabadult vagy boldog. Hirtelen nagyon fáradttá váltam és kicsit szomorúvá. Vagy talán nem is szomorúság volt az, hanem együttérzés? Igen inkább az. Úgy éreztem kicsorog a szívem, a lelkem belőlem.

Befelé menet nem tudtam melyik kapun lépjek be, mert egymásra csúsztak a dolgok és a valóságok. Takarást kértem mikor belefáradtam, ám a takarás mely puhán érkezett nem fedett be, mint máskor. Békesség lett bennem és kitágulás és tudtam bizonyosan bármi van, annak úgy kell lennie. A fények még mindig örvénylettek körülöttem. Már nem féltem, hogy belélegzem véletlen őket és láttam minden entitás minden cselekedetét, a sötétet, a vért, a fájdalmat, a haragot, a gyűlöletet. Halálokat láttam, összeomlott házakat, égő lényeket, minden időkből láttam mindent. Születést. Szerelmet. Halált.
 

Teljes írás: Tapasztalások ˙2

 
medi: dobogás, fénygömb, benne Te, és lángok. Mások, lángként. Kibomlasz, tudatosodsz, teremtesz. A tudatosság ISteni terve, még benned van. A közösség sorsát, a Földi közösség sorsát a fénylángba viszed. A kezed beleteszed abba a lángba és kék fény indul a kezeden. A bal, a jobb, a szíved is kék. Tágul, dobog és a láng mozog, a láng él. Benned van a válasz, annak a pillanatnak a válasza, a közösség akkori válasza, magadként, minden lélektöredékkel, léleklánggal.
 
- más feladatok összehangolva, üzenetek. S a szív csak nő, tágul, a láng nő a fejed fele, és szétcsúszik minden lángba, töredékekbe. Kódok, arcok, arcaid, én. Sors, korona, a láng, korona. Sors és mozog. Isteni és Istennői felavatás. Minden láng, lángtól, lángig. És a Föld és az a bolygó és másik sok bolygó, a szövetség és az emlékezés. Minden szétindul. A bolygók, a lángok, a lángok felett a lángkorona, a benned született élet sorsok, lelkek a közösség.
 
medi: ott a Pókisten, a Pegazus, csillagképek. Hosszúkás emberek, csillagemberek. Fények nem emberek. Megérintenek, áldanak, mozdítanak. Üzenetet kódolnak. Szeretet, de magasabb. Én félek. Ne engedj el.
én: nem engedlek el.
- látod? Tudod látni a fényeket, a lángokat? Fel fogsz ébredni. A fényemberek engedik, engednek emlékezni. A Pók, az véd. ISTENASSZONY. Hatalmas és sző neked, benned hálót, energiát. Nem értem.
 

Teljes írás: Tapasztalások ˙3

 
- A múlt, a jelen, vagy a jövő emléke.  

medi: A jelen vagy a jövő emléke? Fogalmam sincs, de az biztos, hogy egyre sűrűbben tapasztalom, érzem. Szinte mindig a segítségemre siet, amikor meggondolatlanul készülök valamit tenni. Egyáltalán nem tudatosodik ki teljesen bennem a jövő? Meglehet, akkor láttam mindent, amikor felvettem a fizikai síkot. Néha eszembe jut, hogy végignéztük az életem (amikor még én nem voltam és valakivel beszélgettem erről) és akkor a választásaim lehetséges történéseit láthattam.
 
Ha így cselekszem ez és ez történik velem és körülöttem másokkal, ha úgy cselekszem pedig ez és ez. A variációk végtelenek voltak, tekintetbe véve, hogy mindenki tovább teremt, aki valahogy is kapcsolódik, ráadásul mindenki kapcsolódik, mint egy hihetetlen geometriai ábra. Aztán hirtelen alámerültem ebbe a világba és minden nehéz lett. Tudom, mert emlékszem, hogy egy ideig mindenre emlékeztem, ami akkor történt, amikor én még nem voltam és a tudásra is emlékeztem.
 
Az idő lassú volt. Magányos voltam, az emberek nem értettek és nem is szerettek, de azért gondoskodtak rólam. Voltak társaim, akik ebben az időben ott voltak velem, de mégis magányos voltam. Aztán az idő gyorsulni kezdett és elkezdtem tanulni s felejteni, pedig minden tudásom létezett. Most arra emlékszem, hogy a virágok az állatok a kövek, vagyis minden, lélekkel rendelkezik és létező, nem alacsonyabb rendű és nem kevesebb az embernél.
 

Teljes írás: Tapasztalások ˙4