Belső Hangok ... Ami fent az lent, ami kint az bent, ami volt, ami lesz, az van MOST mindenhol!
 
medi: én már tudom, már kezdem elfogadni és meg is érteni, hogy nem lehet más csak ÉN. Én pedig Te és Ők VAGYOK. Nem lehetek itt másként. A közlések pedig a mátrix-ból lehozott energiaminták. Sírok és boldog vagyok. Ezer érzés és tudás van bennem.
én: attól hogy Te Én vagyok, attól még magam is létezem, kicsit elkülönülve, az aktuális választás miatt. Viszont ha lebontom magam, teljesen vissza az alapokhoz, akkor jutok csak el ahhoz, hogy EGY vagyok velünk. Mert a ruha amit választottunk, fizikailag mégis csak elkülönít. És igen ezer és ezer tudás van benned. Itt, most, mindig.
 
medi: olyan jó hogy megérkeztetek. Én nem tudtam semmit, csak hittem hogy tudom és hogy jogom van tudni. Fényességek.
én: ha hiszed, hogy ki tudod magad emelni a mátrixból, az tulajdonképpen nem is hit, hanem azon tudás elfogadása, hogy megteheted, mert meg tudod tenni. 
- benned van minden. Szeretlek. Másképp mint egy éve, másképp mint öt éve. Ahogy most szeretem magam magadban, az most tökéletes. Megpróbáltuk egymást számtalan, kegyetlen próbával. És te bizony felismertél engem, minden szövetben. Minden szöveten túl megláttál engem.
 
én: mert hazataláltam. Oly soknak tűnő, mégis pillanatnyi idő alatt.
medi: megérkeztél. És ez bizony Babe-nek is szól. Minden pillanatnyi sora, neki is szól. Mióta fáj nekünk egymás hiánya?
- igen. Megérkeztem, megérkeztünk és tudom, mert érzem, hogy itt van a MOST, itt van az, ami jó.
- mennyivel másabb a töltésük most azoknak a videóknak.
hát igen. Mivel minden videóban ott van az energia-lenyomatom, ezért a töltése velem-velünk együtt változik.
 
medi: azt hiszem tegnap elkezdődött egy hatalmas rezgésváltás. A társalgóban ültem és hirtelen aranyfényűvé vált minden. Miközben veled beszélgettem, néztem a képeket az orákulumok földről való távozásáról és nem tudtam. Egész este 7:20-ig nem tudtam, nem értettem meg, hogy te felismertél.
én: igen így volt. Babe-nek nyomott mindene, alig kapott levegőt, nekem is fájt kicsit a hátam, aztán meg ugye végigdumáltam a fél éjszakát.
 
medi: felismertél, kimondtad. Csak később értettem meg, hogy telibe kaptad az információt. És bennem csak a tanácstalanság volt, a kérdés hogy mi történt, mint oly sokszor régebben. És egyszer csak melegedni kezdett a szívem, mert megértettem, hogy te felismersz bárki is vagyok, bármit is veszek fel. Nem tudom kim voltatok nekem, te és Babe. Nem tudom milyen régóta hiányzunk egymásnak, milyen régóta hiányzik a szeretetünk egymás iránt, egymásnak és magunknak. Meglehet anyám, szeretőm, társaim voltatok, nem tudom, lehet akár a gyerekem, vagy nektek én viszont.
 
medi: csak egyet tudok, szerettük egymást és a szeretet nem múlik el. Minden más elmúlik, a fajok kipusztulnak, a bolygók, galaxisok, univerzumok eltűnnek, de a szeretet, az őszinte és igazi szeretet, sosem múlik el. A szeretet vár, a szív keres, legyen az egysejtű szíve, vagy akár egy emberé, egy univerzumé, mindig keres. A szív, ami szeretett őszintén, annak a szeretete nem múlik el, nem alakul át, csak vár és keres. Reménykedik és addig nem nyugszik, amíg ismét nem találkozik, az igazi szeretettel. S míg meg nem találja, mindennap csonkolja a fájdalom, a szeretet hiánya. Így van ez, ennyire egyszerű. Most értettem meg, az egyetlen, hatalmas, igazi, mindenre kiterjedő törvényt, a szeretet törvényét.
 
én: igen így van. Az emberi szív keresi a szeretet, a minden szeretetét, s mindezt úgy teszi, hogy nem ismeri fel önmagában. Pedig ott van, benne van.
medi: nem az emberi szív. A szív, a jelkép. Mindennek van szíve, van középpontja. Az egysejtűnek is, egy világnak is. Nehéz ezt felfogni ebben a sűrűségben. 
ne akard felfogni, csak engedd tudatosulni. Mert az agyunk az a mi átver minket. Mindent meg akar magyarázni, mindent hasonlítani akar valamihez.
- te hogy vagy most?
- köszönöm jól. Nem fáj semmim és nincs bennem semmi, ami ellenkezne bármivel is.
 
medi: ellenkezés? Én magammal szoktam, de jelenleg nagyon-nagyon tiszta vagyok. A békém örömmel szőtt és ma felvettem újra, az arany-palástot.
- és az mit jelent? Hogyan kell értenem, hogy felvetted az aranypalástot?
- az arany-palást mindenkinek jár. Születésünkkor, nagyon sokan segítenek, aztán idővel, talán elfelejtjük őket. De ott vannak, segítenek, és végül anyánk lesz, a mi univerzumunk. Anyánk eszik, lélegzik helyettünk, ő melegít, ő véd és aztán ennek egyszer csak vége. Hirtelen egyedül vagyunk a hidegben. A szív mozdul és születésünk után, egy hatalmas, üres térben találjuk magunkat.
 
- hiába nyúl a kezünk, a lábunk, nem érint semmit és ekkor érkezik az arany-palást. Az Ő szeretete, ISten szeretete. Mert bizony ISten, bennünk van. Egyedül ISten szeretete képes, magányunkat enyhíteni. Mert egyedül nem vagyunk képesek életben maradni. Egyedül meghalunk. Ezért minden megszülető Létezőnek, jár az arany-palást.
 
medi: csak hát, elvesztettük anyánk szívét, anyánk lélegzettét, anyánkat az univerzumunkat, a saját galaxisunkat és hirtelen mi válunk galaxissá. Egyedüli szívvel, egyedüli lélegzettel és óriási rettenettel, magánnyal. Tudnom kell, hogy értesz engem. Hogy érted, ahogy elmondom. És egy részem kicsit rettegve azt kérdezi: - te is ezt gondolod? Vagy felismered legalább?
én: nem gondolok semmit. Csak figyelek s megpróbálom, ahogy mondtad, felismerni.
- mit érzel?
 
én: azt érzem, hogy nem veszett el igazán, hogy sosem maradtunk egyedül. Hogy elfelejtettük az tény, de nem veszett el, mert újra rajtad van a palást.
medi: nem maradtunk egyedül, csak a születésünk pillanatában Én-ek lettünk. A születés mágia, az bizony több létező mágiája.
azt hiszem, tudatosult a születés folyamata, az isteni én születése. A született én, tökéletes mása az eredetinek, az univerzumnak, hordozza magában az egészet és annak minden tudását. Miután egyedül marad, a cél újra megtalálni magában az EGY-et, felismerni azt és tudatosítani. És rajtad van újra a palást.
 
medi: hát tudod, úgy érzem, folyamatosan erről beszélünk.
én: és újra megtaláltad magadban azt, ami sosem veszett el.
- igen, ott volt. Megtagadtam, sírtam, átkozódtam, szenvedtem, kínoztam magam. Párszor fizikailag meghaltam és párszor majdnem lelkileg is. Ő ott volt és én nem voltam képes felismerni, mert nem volt meg bennem a tökéletes szeretet, nem volt meg bennem a befogadás. Itt ülök és boldog egységérzettel mosolygok. Most, ahogy az őrült rohanás patakká vált, a patakból lassú folyó lett, hát most elérkeztem az óceánba. Tisztára, mint a születés. A végtelenség megtapasztalása, a rémült magány nélkül.