Belső Hangok ... Ami fent az lent, ami kint az bent, ami volt, ami lesz, az van MOST mindenhol!
 
- A múlt, a jelen, vagy a jövő emléke.  

medi: A jelen vagy a jövő emléke? Fogalmam sincs, de az biztos, hogy egyre sűrűbben tapasztalom, érzem. Szinte mindig a segítségemre siet, amikor meggondolatlanul készülök valamit tenni. Egyáltalán nem tudatosodik ki teljesen bennem a jövő? Meglehet, akkor láttam mindent, amikor felvettem a fizikai síkot. Néha eszembe jut, hogy végignéztük az életem (amikor még én nem voltam és valakivel beszélgettem erről) és akkor a választásaim lehetséges történéseit láthattam.
 
Ha így cselekszem ez és ez történik velem és körülöttem másokkal, ha úgy cselekszem pedig ez és ez. A variációk végtelenek voltak, tekintetbe véve, hogy mindenki tovább teremt, aki valahogy is kapcsolódik, ráadásul mindenki kapcsolódik, mint egy hihetetlen geometriai ábra. Aztán hirtelen alámerültem ebbe a világba és minden nehéz lett. Tudom, mert emlékszem, hogy egy ideig mindenre emlékeztem, ami akkor történt, amikor én még nem voltam és a tudásra is emlékeztem.
 
Az idő lassú volt. Magányos voltam, az emberek nem értettek és nem is szerettek, de azért gondoskodtak rólam. Voltak társaim, akik ebben az időben ott voltak velem, de mégis magányos voltam. Aztán az idő gyorsulni kezdett és elkezdtem tanulni s felejteni, pedig minden tudásom létezett. Most arra emlékszem, hogy a virágok az állatok a kövek, vagyis minden, lélekkel rendelkezik és létező, nem alacsonyabb rendű és nem kevesebb az embernél.
 
Mintha a deja-vu, a valóságokat, a síkokat mozdítaná meg, amikor a feladatot bevégezzük. Néha a valóságot úgy látom, mintha egy csomó tükör verné vissza, de mindegyik egy kicsit másabb képet mutat. Pedig mindannyian egyek vagyunk, egy tudatból, a Tökéletes Tudatból érkeztünk. Pont mint az első ember a Bibliában Ádám. Tökéletes volt, Isten volt, hiszen Isten a saját képmására teremtette.
 
Persze nem az arcára gondolok. De ha nem volt meg benne a tudás és az örök élet, akkor nem értem. Mindegy, mégis úgy érzem, az első ember tökéletes volt. Már-ha ember volt egyáltalán. Tehát a deja-vu olyan, mintha a tudat egy fátyla felemelkedne. Ha ilyenkor síkot váltunk, akkor módosítjuk az adott sík történéseit. Ez az egész túl misztikus és túl mágikus nekem, mert a teljes információra nem emlékezem.
 
Fontos azonban a mérlegelés a választások előtt. Az én tudásom nem azért létezik, hogy bárkinek fájdalmat okozzak, de van aki nem figyel erre és a tudásával félelmet, fájdalmat oszt. Találkoztam ilyen emberekkel a valóságban. Az erő bennük valahogyan túl sűrű és fájdalmas ütésként ér az energia is, ami tőlük érkezik. A védelem felépítése nálam egy tanulási folyamat volt.
 
Az első hagyományos reakciók a tagadás, az elfojtás stb. volt. Na hát ez az, ahol nincs játék. Tudatosítani kell a bejövő támadást. Fontos felismerni és tudni, hogy erősek vagyunk, ez egyfajta tudati védelem. Ha én erősnek érzem magam, akkor a támadó is annak lát s az "energia nyilak" nem tudnak célt érni. A tudatosság másik hatása, hogy segít felismerni az ártó szándékot. A miért, itt teljesen haszontalan dolog. Lényeg a felismerés és a védelem.
 
A tudat csodálatos dolgokat mutat meg, ha képesek vagyunk használni. Hát a megérzéshez képest mindenféle dolgokat írok itt, de elengedem az ujjaim és már nem küzdök azzal, hogy a témánál maradjak. 
 
A föld rezgése folyamatosan változik, emelkedik. Nyilván ezt nem érzékeli az emberek többsége, én azonban néha látom a képeket, érzem az erőt, mint ahogy azt is, amikor egy energia csomópontra érek. Sok-sok van belőlük. Nem érzem ártónak őket, csak intenzívebbnek az érzékelést. Most az jutott eszembe, hogy ha egy fáradt és kimerült ember eljut egy csoport közzé, felveszi azok energetikai rezgését.
 
Tehát egy focimeccsen képes elragadtatva felfrissülten drukkolni, egy tanfolyamon képes akár a tudatát jobban kinyitni, egy temetésen pedig beszűkítve megélni az elmúlás, a fájdalom rezgését. Azért ezt nem árt tudni és pl. egy adott szituációban elkülönülni, vagy csatlakozni egyéni választásunk szerint, aszerint hogy nekünk mire is van szükségünk. És persze felismerni a változást, mert egy dühöngő tömegben pl. nem mentesít bennünket az azonosulás, az elkövetett bűnök alól. A föld is képes lehet a csillagászati események rezgését felvenni.
 
A lélek meglétét sokan megkérdőjelezik. Én a lelket tudatnak, a tudatot energiának, az energiát pedig fénynek definiálom. Ez a lebontás elveszi a lehetőségét annak, hogy különbséget tegyek lélek és tudat között. A lélek lehetővé teszi a kapcsolódást és az elkülönülést a választás szerint. Képes minden létezővel összekapcsolódni és képes speciálisan egyedileg fejlődni. A folyamat és a kapcsolódás, a bontás, pedig dinamikusan változó.
 
Az emberi butaságok (háborúk, népirtások, vallási dolgok) elkövetése nem azért történik, mert öröklődik, vagy a történelem ismétli önmagát, hanem azért, mert az egyéni és a kollektív megtapasztalás csak így történhet meg. Tökéletesen egybeilleszkedő, dinamikusan változó, változtatható tapasztalások. Mert az anyag tud érezni, örülni és gondolkozni és persze szenvedni is, de az anyag teremtése a tudat kivetülése.
 
Egyszer láttam, hogy minden tartalmazza az egészet, egyre kisebbedő felépítésben, de az általam látott legkisebben, az idő visszafelé örvénylett. A múltból a jövőbe és ciklikusan ismétlődött, vagyis újra és újra történik. A mozgásuk forgó jellegű és képesek a forgásukat megváltoztatni. Ezekkel a módosulásokkal, még több információt gyűjtenek és továbbítanak, noha az összes dolog és létező, minden információja, tapasztalata megvan bennük.
 
Ezek a "mini-univerzumok", bennünk az emberekben is léteznek, folyamatosan tökéletesednek és individualisták. Folyamatosan veszik az információt és továbbítják a környezetüknek. Ennek a sebessége rendkívül gyors, szemmel nem látható és képes a folyamatos fejlődés mellett a múltját is megőrizni.
 
Ha például egy emberből kiszabadulnak a "mini-univerzumok", azonnal összecsoportosulnak bármilyen létezőben újra és elkezdik az információ bevitelt és kiadást. Input – output. Azok a részecskék, akik a kozmikus tanulási folyamatban a legtöbb információt megszerezték, tartalmazzák az univerzális intelligenciát és emlékezetet. Éppen ezért létezésünk, a kozmosz, az univerzum történetében egy rövid sztori.
 
Nincs különösebb jelentősége, ám az is igaz, hogy az ember rengeteg ilyen "mini-univerzumot" tárol, amikor felveszi a fizikai formációját, amibe végül is nem zárja be ezeket a mini-részecskéket, mert ezek mozgása folyamatos, akkor is ha változó. Tulajdonképpen nincs is saját formánk ami állandó lenne, csak egy körvonal szerűségünk.
 
Az ő élet tartalmuk végtelen, tehát ha az ember lélegzik, akkor is mozognak s ha meghal akkor sem pusztulnak vele. Ők azok, akik hordozzák a múltunk, a jelenünk, akik tartalmazzák az én-ünk, az utódaink én-jét és az őseink én-jét. Miattuk találkozhatunk pl. mindennel ami volt, ami lesz. Az ember halála után részt vesznek egy másik életforma felépítésében, akár egy állatéban, vagy mondjuk egy kőében. Minden földi "cuccban" létezek.
 
Én, a jelenem, a múltam, az ősöm jelene, a múltja, a jövője és az utódom jelene, múltja, a MOST-ban, egyszerre. Nincs a múltnak vége és nincs a jövőnek vége. Amikor jönnek a katasztrófák, a háborúk, ezeknek az információt tartalmazó mini-univerzumoknak a száma lecsökkenhet és a létforma visszaesik átmenetileg.
 
Tehát, ha az emberi faj, aki a földön a legtöbb mini-univerzumot magában egyesíti, megszaporodik egy bizonyos szintre, (arra a szintre, ami a szemem előtt folyamatosan változó összeget mutat) akkor a felemelkedéshez szükséges rezgésszint elérése, az információk halmaza miatt lehetséges. És ehhez nem kell az embereknek spirituálisan tökéletesnek, sem pedig kiműveltnek lennie, elég csak a létszámnövekedés is. Mindez azért történik, hogy a föld rezgésszintje változhasson és a környezet, a kozmosz, az univerzum ebből profitáljon.