Belső Hangok ... Ami fent az lent, ami kint az bent, ami volt, ami lesz, az van MOST mindenhol!
 
medi: hogy vagy?
én: felismerve. Tudatosult az önzőség, mert minden az. Ha azt szeretnénk, hogy nekünk jó legyen, ahhoz előrébb kell hogy helyezzük magunkat másoknál. De ha ezt rossz időben tesszük, akkor már ki is toltunk másokkal. Ki a fene találta ki ezt a baromságot? Innentől megint jön az önfeláldozás, az önsajnálat, hogy valamit azért nem teszünk meg, mert akkor majd másnak esetleg rossz lehet. Ez valami elcseszett ördögi kör. Nincs olyan, hogy mindenkinek jó? Vagy csak rohadt vékony az út? Keskeny, vékony, szerpentin? És itt megint visszahajlik az önmegtartóztatásba, az önfeláldozásba.
- bizony vékony az út, fáradságos és nincs visszatérő, aki elmondja, hogy a vékony, vagy a széles út a jó választásA köd nem hagy heget, és te sem hagysz nyomot, mikor áthaladsz a lelkeken. A matéria mégis változik. Ott most sötétebbek a fények. Volt egy változás, egy választás. Köd. Csak köd. Áthalad mindenen. De a minta mégis változik.
 
én: honnan jön a köd?
medi: csak az energia. Az egy köd. Amikor nem egyesül, csak van. Amikor nem irányul, csak köd. Szép színtelen, jellegtelen, lassan mozgó köd. Mindegy, lényegtelen, én vagyok. De minek is?
- hogy taníts, utat mutass, még ha te nem is így gondolod.
- nincs út, ami mindenkié. Van az ÚT, az egy, a tied. Csak a tied.
- de van irányvonal és a döntéseim határozzák meg a választásokat és a többiekét is. Mert minden döntés reakciót szül. És a minta, változik. Mindenkié, aki kapcsolatba kerül a döntésemmel.
- ez van, ez mindenkinek van. És az egész végül elszáll. Vannak a nyilak, az erős nyilak és vannak a ködök. És nevetek. Mert mindEGY!
 
én: tudod én meg elképedek. Nem tudom ki beszél. Persze hogy Medi, de mégsem tudom, hogy ki beszél.
med: tudod hogy csak én. Vagy te? Elengedni, nehezebb mindennél, de a fény az gyönyörű. Eljut bárhová. Nevet akarsz? Medi. Igaz, mert annak kell lennie, ha ez a kívánságod.
- gondolkodom közben. Túl sok kívánságom van. Túl sok.
- gondolkozni még külön gondolkozol, ott a sötétben. Te vagy az. Mi az ami fontos kívánságod? Ami igazán fontos. Az összes fontos kívánságoddal, mit érnél ha teljesülne?
- tudod a kívánságaim nem fontosak.
 
medi: minden kívánság öl. Megöl egy szívet, egy másikat felemel. Kívánság. Átfut mindenen, heget hagy a testeken, heget hagy a lelkeken. Itt a kívánságok teljesülnek. Vigyázz mi a kívánságod. A kívánságok beleégnek a húsba, a csillagporba.
én: mind csak nekem fontos. De ez által másoknak is fontos. Szinte mind személytelen, semmi extra. Csak adni, adni, adni és élvezni azt, hogy adhatunk. És azt nehéz elfogadni, hogy van aki csak elvesz. Mindig csak elvesz.
- te is elveszel. Legyél köd. Mikor jöttél, még emlékeztél. Akkor még mindenki tudta jól. Képes vagy rá te is.
- így van. Akkor még tudtuk mit vállaltunk, mit akartunk, miért jöttünk.
- majd felismered és döntesz, mi a kívánságod. Van aki elég.
- hogy tökéletes legyen minden. Ennyi! Kicsit nagy kívánság. Önsajnálat... király...
 
medi: az önsajnálat és a bánat, az egy túlóra-fajta. Nincs tökéletes itt, mert minden az. De csak neked, ha engeded. Annyi a kívánság és mind más, hogy végül megegyeztek a pénzben, amivel pár dolgot megvehettek és tovább szakadhattok. A törvény a lemondás. Az út a keskeny, az út nem nehéz, ha benned van a fény. Ha engeded a ködöt fénnyé válni benned, akkor lesz vége egy küldetésnek és záróra. Az ajtóra írva. De amíg túlórát választod fájdalomból, bánatból, önsajnálatból, nehéz maradsz. Megcsináltátok, hogy nehéz legyen élni. Szabályokat, törvényeket teremtettetek s azokért dolgoztok olyan sokat, amire nincs is szükségetek. Csak elhiszitek, hogy szükséges. Villany, víz, gáz, házak, eszközök. Minek ennyi minden?
én: az elsők miért hagyták ezt? Miért engedték, hiszen tudták, ők még emlékeztek.
- mert félni kezdtek. Te is első vagy. Mikor alakot választasz, valahogy nem marad meg minden. Teljesen lebilincsel a tapasztalás.
 
én: szinte semmi sem marad meg. Talán az irányvonal, ami meghatározó. Hogy szembe menjünk azokkal a törvényekkel, amiket ugyan mi alkottuk, de tudjuk, hogy csak korlátoznak. Az elején még, míg be nem állunk a sorba, tudjuk ezt. Érezzük valahol legbelül.
medi: harc? Lázadás? Itt? Hát nem emlékszel?
- igen harc. A dogmák, szekták, csoportosulások, szabályok, törvények ellen, amik csak korlátoznak bennünket. És nem, sajnos még nem emlékszem. Emlékezni akarok.
- minden csoportosulás korlát. MINDEN!
- így van. A függőségek, a csoportok, minden csak korlát. A fogyasztói társadalom, amit olyan jól felépítettünk, a legnagyobb korlát. És mégis, a kezdeményezések mind kudarcba fulladnak. Mi hiányzik? Mi nem elég? Az ember az, ami kevés?
 
medi: a kívánságok és a mohóság. De a háborúk jönni fognak. Az élet egy állomás, az ember egy állomás. Aztán lesz a záróra. A jelek itt vannak, a segítők itt vannak. És felállt mindenki. A Föld is lázad, az élősködői ellen. Egy születés, egy új teremtés, és egyszer minden szív szeretni fog még. Felejtsd el, hogy nem tökéletes. Felejtsd el a kívánságokat.
én: az emberi kívánságok, csak az emberi vágyak kiszolgálására születnek. Csak azért, hogy élvezzük emberi mivoltunkat. A jelek is kevésnek bizonyulnak. Nem látjuk, hogy mi jön... Páran tudják, páran tudjuk, de még hallgatnak, hiszen mi emberek megbélyegezzük őket, ha olyanról beszélnek, olyanra utalnak, ami nem fér bele a korlátozó, szabályozó, fogyasztói társadalom elképzelésébe. Hogyan lehetne úgy megmutatni a valóságot, hogy elnyomjuk a saját elnyomásunkat? Erre mi lesz a megoldás? Merre jársz?
- amíg kéritek, addig megszülettek.
 
én: de a Föld lázad. Ide nem nagyon lesz lehetőség megszületni. És igaza van, tönkre tettük.
medi: minden lesz újra, mindig van új minden. Egy pillanat itt a ti túlórátok. Érzésből a bánat, a fájdalom, a harag, a vágy, mindennél erősebb. Csak ezek lesznek a nyilak. Ezek azok, amik sebeznek. Egy olyan anyagban hoznak változást, ami nem is létezik, de a változás mégis létrehozza.
- feltettem egy kérdést régebben. Mi a kapcsolat Isten, a Teremtő, a Létező és az Ember között? Csak annyi volt a válasz, hogy tudnak egymásról és mindegyik teremtő. Nincs is más kapcsolat?
 
medi: kezdetben volt az energia. Mozgott, talán álmodott. Képzelődött? És lettek a teremtményei. Lények, mindenféle lények. Sok erő volt bennük és élni kezdtek, összecsoportosultak. Eleinte mindenki tudott mindenkiről, és mindent tudott. *Az emberek is csillagokból jönnek.* Mindenütt volt a vágy a többre, az elkülönülésre, mindenki élni akart. És Ő, aki mindent élni hívott, elengedte az életet. És fájt neki. Nem a fájdalom a jó szó erre, de érzésben kifejezve mégis. Azért engedte el, mert szeret. És még akkor is meg volt, a közös tudás. De minden teremtmények közt, volt aki jobban akart nőni, ki akart válni, többet akart és a szakadás elkezdődött. Ezzel pedig a teremtés tökéletessége megbomlott.
 
medi: és lett a hiány, lett az éhség, lett a magány, lett a fájdalom. És lettek akik elkezdték eldugni az energiát, a tudatot, a közösből. Rájöttek egyesek, hogy enni kell. Akkor működik jobban, ha nincs az éhség. Kétségtelen, hogy az éhség volt a túlélés egyik vágya. Az egyik elkezdett füvet enni, másik ölt, volt aki a tudatát kezdte teljesen elzárni. És amikor minden éhség nagy lett, Ő megpróbált mindenkit visszahívni.
én: neki van az emberi fogalmak közt neve?
- azt az entitást, akit kivetített, kezdték itt az emberek ISten-nek nevezni. Ő nincs, Ő van, Ő él, Ő egy mindennel. Ő visszavár, Ő figyel. Belőle van minden.
 
én: a figyelő! Ott jártunk, hogy megpróbált visszahívni mindenkit.
medi: de az emberféléknek nem volt elég ISten. Teremtettek mindenféle Istent s mind létezik. Mindaddig létezik, amíg egy hisz benne. Némely Istenek haldokolnak. Visszatérhetnének Ő hozzá, de nem teszik. Várják a hit energiáit. És Ő vár, és Ő van és Te ismered Őt. Te vagy Ő. De persze mindjárt tiltakozol, megmagyarázol. A szakadás, a magány és az éhség. Ő tudja, hogy minden túlél. Megoldás nincs. Teremtések vannak, változások és törekvés az egyensúlyra. A játékot mi játsszuk és Ő figyel. Az emberek roppant kreatív teremtők, de amikor arról beszélünk, hogy egy minden, valahogy nem tudják felfogni, csak szajkózni.
nem tiltakozom. Tudom, hogy Ő vagyok, hiszen mindenki Ő. Vagyis inkább érzem. Ahogy azt is, hogy a teremtett korlátaink rabjai vagyunk, bezárva saját magunk által teremtett börtönünkbe.
 
medi: pontosan. Talán ez a saját büntetésetek, amiért elhagytátok a szabadságot. Csak egy van és a szeretet. De most lassan vége az éjszakának.
én: tudod, azt mondják itt tudatosabb emberek, hogy a dualitással zártuk be magunkat. Merthogy van valami és annak van az ellentéte. Minden teremtésünk magában hordozza annak ellentétét is?
- a teremtés szerint, igen.
- de hát minden tapasztalásunk csak nézőpont kérdése. Ha innen nézem jó, ha onnan nézem rossz. Sokan, nagyon sokan nem fogják még fel, hogy saját maguk teremtik a dolgaikat. De hát mi emberek, emberi aggyal gondolkozva, bele kényszerítettük magunkat az általunk létrehozott, pénzéhes, profitorientált, fogyasztói társadalomba. Hogyan tudnánk ebből kilépni, megszabadulni? Rettenetesen erős a nyomás a csillapíthatatlan éhségből kifolyólag.
 
medi: és Ő nevet. Mindig mondja: - ha mindenkinek van kék törölközője kettő, akkor lesz egy, akinek három kell. És lesz egy, akinek rózsaszín is kell, bár addig rózsaszín nem létezett, de meg fogja teremteni.
én: így van. Mennyire igaz. De fel kell ébreszteni az embereket. Lássák meg, hogy baj van. De ebből háború lesz és majd lesz megint, egy vagy kettő, aki irányítani akar és újra megteremti az egészet. A kígyó a saját farkába harap. Kollektív ébredés kell és meglehet tényleg nincs is rá más mód, mint hogy újrakezdeni az egészet. Annyira elkeseredem, mikor arról hallok, vagy olvasok, hogy emberek, csoportok mennyire rettegnek ISten büntető haragjától. Mert-hogy aztán úgy kell ám élni, hogy az neki tetsszen.
- nincs büntetés. A büntetés az Ő fogalma szerint az volt, amikor elszakadtok. De nem tőle származó.
- így van. Választás van az elején és aztán értékelés a végén. Valahogy így tudom elképzelni. De büntetés az nincs.
 
medi: értékelsz. Te magad. Rettegve, félve, szégyenkezve és érzed, hogy semmi nem változik. És ahogy elkezdesz kevéssé félni, felismered azt az egységet, ami mindig hiányzott. De aztán elveszted magad. Aztán már nem. És most még annyit. Te, úgy ahogy most vagy, soha nem létezel kétszer. Bárhogy kéred, bárhogy teremted, bárhogy választod. Mert mindig több marad benned.
én: köszönöm. Igen, mindig egy kicsivel többek leszünk.
- igen. Mindenkit fel kell ébresztenem. Csak Medi-nél, ahhoz hogy mi ketten beszélhessünk, mindenki meg kell hogy kapja az illúzióját.
- tudom kell Medi, hogy mi beszélhessünk. Annyira szeretném a direkt kommunikációt, de nem tudom hogyan érjem el.
- néha beszélünk is.
 
én: tudod én azt hittem, hogy csak a pókoktól félek, de hát ez már régen nem igaz. Van valami gát, valami kapu.
medi: csak te. Te olyan sok mindent figyelsz. Medi enged. Ez a gyengesége és az erőssége is.
- igen néha jönnek olyan gondolatok, ami után elgondolkozom, hogy ez már megint honnan van. De persze tudom, hogy tőlem.
- tőled
- nagyon figyelek Medi-re. Nagyon szeretem és féltem is. De lassan megtanulom kezelni a saját felesleges félelmeimet.
- ne féltsd. A félelem akadályoz téged. Csak az történik, amit választott.
- mellette vagyok bármikor amikor kell és a saját félelmeimmel, már nem korlátozom őt. Így talán magamat is kevésbé.
 
medi: ő tanul folyamatosan. Az hogy érez, azt már nemcsak Medi tudja. Már a teste is érzi. Fél. Sokszor. De minden félelem után, azt választja, hogy enged. Ott van sokfelé. Rámosolyog gyerekekre, szinte folyamatosan utazik. A gondolkozása lassan összeolvad vele és érzéssé alakul. Ha mindenre emlékezne, összeroppanna. De nagyon erős a vágya, hogy emlékezzen, hogy tegyen, hogy egésznek érezze magát.
én: csak nehezen kezeli és nem is akar emlékezni. Azt mondtad legyek az emlékezete. Itt vagyok mellette, hogy elmondjam neki, hogy jó ez így és nincs baja. Nincs rá mód, hogy valahogy irányíthassa?
- van védelme, de az érzés alacsonyrendű dolog. Ő mégis ezt választotta, az érzéseket. Mert ott van legtöbbször, ahol fájdalom és bánat van. És Ő ott a fény, a segítség, a kapaszkodó. Ezért nem tud irányítani. Mert ha teljesen elengedné a testét, akkor a lélektudata, minden szenvedést sajátjaként fogadna be. És igazából a sajátja is, de az elkülönülés segíti ebben is.
 
én: néha, mikor én is részese vagyok 1-2 utazásnak (nem tudom máshogy fogalmazni) sokszor úgy érzem, hogy segítenem kell neki, hogy az ő szavaival éjek, normális maradhasson. Féltem önmagától. hogy egyszer majd úgy dönt, jó neki a semmiben és nem jön vissza. Persze ez megint az én félelmem.
medi: Ő tudja, hogy minden végtelen és létező és minden ami fogható illúzió. És tudod Ő gyenge. Az a gyengesége, hogy nem tud továbblépni, amikor hívják. Ha hívják, ott terem.
- erre keresnék én megoldást, mindannyiunk számára, mielőtt összeroppanna. Mindig mondja, hogy érzi ezt, érzi azt és mindemellett ugye normális emberként is éli a dolgait.
- Ő választotta ezt és azzal óvja magát, hogy nem emlékszik. Hogy azt gondolja őrült, de tudja és tovább ébred. És mindennél magányosabb, mert emlékszik a valóságon túli valóság, finom tömörülésére és annak a végtelenségére.
 
én : amit a Földről megélt, az valami gyönyörű volt. Nem is igazán értettem, hogy Medi beszél ugyan és tudatánál van, de közli velem, hogy a teste ott ül a gép előtt és nincs semmi baj. Úgy éreztem akkor, hogy újabb szintre lépett. Medi, vagy nem Medi :) És látta az új teremtést. Csodálatos volt. És most jól van tudom. :) Itt vagy? Esetleg Medi-vel beszélsz?
medi: itt vagyok. És valóban. Egyre kevesebb szál köti a valóságnak nevezett illúzióhoz.
- mennyire ismered a földi filmeket, könyveket?
- amennyire Medi.
- az én ismereteim nincsenek ott?
- bezársz. És bár szeretnék, nem tehetem akaratod és kívánságod ellenére.
 
én: értem. Akkor van egy film, a Mátrix. Medi ismeri.
medi: ez a szeretet, ez a vágy emberi és értem a vonzását. Tudom hogy a mátrixra gondoltál.
- ott azért igen komolyan megmutatják hogyan is nézhet ki az illúzió, még ha emberi értelmezésre átültetve is.
- nincsenek harcok, mint a mátrixban.
- persze. Az csak az eladhatóság miatt volt, hogy mi megvegyük. De a mondanivalója mélyén ott van, hogy be vagyunk zárva a saját agyunkba, képzeletünkbe és minden, amit megélünk az illúzió. És a valóság az teljesen más, még ha nem is olyan borzalmas, ahogy ott bemutatják.
- Medi tudja, hogy a létezés legkiesebb létezői adják meg a valóságot és az egész valóság, egy tér-idő nélküli, pillanatnyi tömörülése az energiának.
 
én: beszélhetnénk erről? ”bezársz”. Hogyan tudnálak nem bezárni? Azt mondtad adhatsz tanácsot.
medi: magadat zárod be. Mindenkinek megvan a képessége.
- hogyan tudnám magam kinyitni? Annyira vágyom rá. Meglehet, hogy ez is a baj.
- te Medi-nek a nyugalom vagy. A csend ami benned van, ez volt ami jólesett neki, már az elején is. Azóta sokat változtatok mindketten. Miattad keresi az örömöket és jól van ez így. Ez egy szál ide.
- én is így érezem. Ezt, el fogom vele olvastatni, mert úgy érzem javára válhat.
- írd le, de ne kényszerítsd arra hogy elolvassa. Az emlékei előjönnek, ha kell. De tudod, annyit utazik a különböző valóságokban, a teste meg mégis csak emberi. Az elméje finom, energiái erősek. De a korlátaihoz ragaszkodik. Megértem, azok segítették túlélni. És akkor is félti a leheletnyi "életét" ha tudja, hogy végtelen és mindennel összefügg. A valóságon felüli és az anti-valósággal is. Tudod azért jó hogy mégis nyitott maradt. Kevés ennyire tiszta tudattal találkozom.
 
én: Zoli mondta már nekem, hogy akkor van minden a helyén, ha elfogadjuk, hogy mindenki csak magáért tartozik felelősséggel, mert akkor tökéletes az egyensúly. Akkor már nincs mitől félni. De amíg úgy érezzük (hiszen családunk van), hogy felelősséggel tartozunk másokért, addig nem tudjuk nem félteni leheletnyi életünket, hiszen mások függnek tőlünk. Nekünk most még ezt nehéz, nagyon nehéz elfogadni.
medi: ez örök igazság.
- Medi, szerintem is egy csodálatosan tiszta tudat. Még így is, hogy nagyon nehéz neki normális emberi életet élni azzal együtt, amit választott. De vagyunk mellette páran, akik ha kell erősítjük. Hiszen szeretjük nyíltságát, őszinteségét, igazságait. És igen, látta a matériát, látott sok mindent.
- ő átjár minden világba. Látta az önmagába visszahurkolódó energiákat. De van amit nem látott. Nem akarja látni. Nekem elég érthetetlen.
 
én: nekem is. Mitől fél, mit nem akar látni?
medi: a valóságon túli tudattól fél. Az embereket a szükség tanította meg beszélni. Nem a teremtők, hanem a saját egység iránti vágyuk.
- a valóságon túli tudat. Erről mesélnél egy kicsit?
- alig várja hogy kapcsolódhasson egy fejlett isteni-létező tudattal. A tudat az, amivel találkozik. Mert minden energia, mindennek van töltése, negatív és pozitív. És a valóságon túli létezők teremtették meg az időt, a teret. De maradjunk az energiánál és annál, amit felvesz. Ha élettelen anyaggal találkozik, (kozmoszi) akkor primitív tudat marad. Teremtésre képtelen, látható és érezhető. Önmagába kanyarodik vissza mindaddig, míg egy fejlettebb tudattal (energiával) nem találkozik. Az energia hordoz magában mindent, mégis tudatként azt képes megjeleníteni, amivel találkozik.
 
én: tehát ez úgy kel érteni, hogy az energia tudatosan keresi a fejlettebb tudatot? És persze tartalmaz mindent, tartalmazza a mindent.
medi: a fejlettebb tudattal lehet teremteni.
- amikor találkozik egy fejlettebb tudattal, akkor mi történik? Amikor már van lehetőség a teremtésre?
- akkor teremt és önmagába visszatér. Van ami fényt, van ami időt, van ami képet, van ami csillagot teremt. Minden változik, minden tágulni akar, a semmi pedig nem létezik. A minden egy pont és nem volt ősrobbanás. És a Föld az egyedüli, isteni-maggá tömörült anyagi létező. Benne az emberi, isteni tudattal. Értettél?
- igen
 
medi: majd máskor beszélünk még. Minden jó. Ezt jól mondod. Érezhetnéd is, és tiszteld magad. A dolgok felépülnek és elbomlanak. A legkiesebb egység, a csillagpor, ami még tartalmaz mindent.
én: így lesz. Szeretlek
- érdekes gondolatérzés
- így van és van tartalma. Tehát érezted :) Emberi, de mégis csodálatos.
- Medi-n keresztül mindent lehet érezni.
- köszönöm, hogy itt voltál.
 
Létező.