Belső Hangok ... Ami fent az lent, ami kint az bent, ami volt, ami lesz, az van MOST mindenhol!
 
medi: én vagyok az, aki nem jó, el kellene szépen csendesen múlnom. Mindent csak felkavarok, piszkálok, fájdalmat okozok és nem találom az értelmét. Ma valahogy elfogytam, ma valahogy csak fáj, ma valahogy elmenekülnék. Ma valahogy ízetlen a levegő és minden olyan nehéz. Minek? Miért? És véres könnyek csorognak a lelkemen. Azt hittem vele van a fény és kiderült csak egy önző ember, aki elfelejtette, hogy a fényből könnyű kiesni. Fájok érte is és nagyokat nyelek, pedig ezt én választottam, én. ÉN! Minden történésért én vagyok a felelős. Ebbe bele lehet roppanni, persze ha ezt választom. Fáradt vagyok. Nem a testem, csak ott benn valamim. Úgy érzem, minden mocsok rám tapadt, de ezért is én vagyok a felelős. Második pecsét? Mi a fene az a második pecsét?
 
medi: ma kedvem volna elmenekülni, megfutamodni, lehúzni az ólomredőnyöket, kivonni magam minden alól. Vajon én érzem ezt? Persze hogy én. Éljen a skizofrénia, very-király, very-nice, very az élet very-very, na meg én is oda-very. Második pecsét? Első a születés, második a halál? Közben az élet egy micsoda? Illúzió? Mi az amitől félni tudunk? Mi a francért fontos nekem, hogy ki hogy ítél meg? Oda szeretnék tartozni? Nem akarok magányos lenni? És ha befogadnak, talán nem leszek az? De pont az ítélet az, ami kétségbe is tud ejteni. Fáradt vagyok és mazoista, amiért tudom, hogy nincs igazi választásom. Nyíljak meg? Hát nem merek. Attól félek, nincs aki befogadjon, persze magamon kívül.
 
medi: és bántani akarom magam minden módon, hogy fájjon. Akkor majd sajnálom magam és az jó lesz és egy részem mindent analizál, mindenbe belebeszél. Hol kiröhög, hol csak kicsit együtt-érez és persze szeret a rohadék :) Féltelek titeket, akik én vagytok, magamtól. Irracionálisan féltelek titeket, meneküléseket keresek, hogyan csukhatnálak ki titeket magamból, hogy nektek ne okozzak kárt, akik én vagytok... És szól bennem a másik én. Nem lehet, ne is pazarolj rá erőt. És mint a csapdába szorult patkány, csak menekülnék, de nem tudok. Beleragadtam teljesen a mézes dögpapírba s minden mozdulatomra jobban beleragadok.
 
medi: és Ő folyamatosan szól a fejemben, ordítva, átkozódva és szólok én a fejemben, folyamatosan nyugtatva… Megzavarodom? Jó lenne egy pszichológus. De mi a francot tudna tenni értem, velem... Nincs kiút semerre. Marad a küzdj és bízva bízzál, de ez is csak vitát kavar magammal. Minek küzdeni? Minek bízni? Minek elfogadni? Szét zsiborog az egész fejem, nehéz levegőt vennem. A lánnyal is beszél egy részem, fájok, tompa vagyok és hallom a sikolyokat magamban. Ki vagyok én? Most mi ez a sok zagyvaság?
én: megdöbbentő, tényleg szomorú, de nem engedünk el. Valamiért ez van.
 
medi: szét kellene válogatni, de nincs kedvem hozzá. Nincs kedvem kiválogatni és nem is látom értelmét. Minek? Hiszen MindEGY! Akkor meg minek. Hogyan tartsam egyben magam úgy, hogy magamhoz ne érjek? (Most a szám bal-felső része zsibbad és a hasamban fáj valami) Meg kellene tudnom mi ez, ki ez, de hát én vagyok. Akkor meg nem mindegy? Állat módjára kéne tovább élni? Enni, inni, élni, meghalni, oszt jól van? Mennyivel egyszerűbb lenne. Hogy félek e, a haláltól? Ki a fene fél tőle. Várom. Akkor majd hiányozni fogok nekik. Akkor majd sírni fognak.
- Ki vagy te? Hát te vagyok! Na most akkor mit csinálsz? Ne törődj vele! Na és te ki vagy? Te vagyok. Én ezt így nem bírom. Az egész egy rohadt világ, amibe mindenki én vagyok és nem bírom. Nekem könnyebb volt úgy. (most a tarkóm zsibbad egyre erősebben, kicsit megy felfelé a fejtetőmre, rendkívül intenzíven)
 
medi: nekem könnyebb volt úgy, hogy van múlt, jelen, jövő, emlék. Nem bírom, vagy nem akarom felfogni, hogy nincs más csak EGY, nincs más csak a Most, ami folyamatosan változik. Pedig láttam egy részét az egésznek és az folyamatosan változott. Gyönyörű volt. (most a torkom zsibbad, veszek levegőt vagy sem, nyelni tudok) Valami kényszerít, hogy továbbítsam feléd ezeket te lány. Talán te akarod ezt tudni, nem tudom. Miért nem egyszerűbb ez az egész? Miért nem tudhatok jobban? Hát igen. A nyamvadt biztonság, az állandóság, amit olyan nagyra becsültem folyamatosan, soha nem is létezett. Semmi sem létezik vajon? Nekem könnyebb volt elfogadnom, hogy másokat érzek, hogy másokat említek. Mások emléke, mások élete, ez lennék mind én? Ó Te. Fel sem fogtad mit mondasz, persze attól igaz volt. De hogyan éljek én így tovább, ha te is én vagyok? Ezt már végképp nem bírom tovább. (jobb oldalról elinduló agyba, koponyába vágó zsibbadás.)
 
medi: most akkor senki sincs, csak én? Ezért vagyok ilyen magányos? Szétdaraboltam magam és mindenki visszavágyik? Visszavágyik belém? Ha egyek leszünk, akkor megint szélnek eresztem az összes illúziót? Hogy ehhez kell a szeretet? De ki a fenét szeressek? Csak magamat? (mellkasban súlyos zsibbadás) Kedvem támadt kimenni az utcára, de minek. Azok is mind én vagyok. Arra kértelek titeket, segítsetek elviselnem. Akkor most miért tettétek ezt velem? És az asztal lapja, meg a billentyűzet mozog. Hogy a fenébe mozoghat? Széjjelebb közelebb hullámzik. Most ki mozog? Én vagy én? Az asztal is én? Meg fogok őrülni? Vagy világosodni? És akkor mi van? Oh… belecsúszott az ujjam a billentyűzetbe, de a betű megjelent a monitorom, ami hullámzik.
 
medi: már nem vagyok szomorú. Boldog sem, csak vagyok. Még csak nem is félek. Az ujjam is mozog. Kész! Hallucinálok! Na és, eddig is hallucináltam. Akkor meg nem mindegy, hogy miről hallucinálok? Hogy mozognak a sejtjeim, vagy mik, mint a kicsi galaxisok. Nem ittam és nem is ettem semmit, ami hallucinogén. Minden sejt egy világegyetem? A lány azt írja jól van és szétgurult a szám. Ez lehet a mosoly, mert belül, kis napocska gyúlt. (a torkom zsiborog, szinte az egész torkom a mellkasomtól az államig, de a közepe az a torkom.)
- most egy részem keresi, hogy nem kaphatok e szívinfarktust vagy hasonlót, de tökéletesen jól vagyok, noha teljesen szelíd és kicsit tompa. Nem kicsit tompa rettenetesen tompa.
én: mit szeretnél? Én úgy érzem, nem hagyhatlak egyedül.
 
medi: én ezekkel nem értek egyet. Hiába megy bele a billentyűbe a kezem. Belemegy bizony. Ez sem kemény, érzem. Nézem s összekeveredik a jobb mutatóujjam a billentyűvel. Nem hagyhatsz egyedül, mert te is én vagyok, csak nagyon nehéz felfogni. Adtam ennek az egésznek, egy rohadt nagy pofont.
én: tudod egyszer azt mondtam Zolinak, hogy akkor lesz majd felemelkedés, ha képes leszek átnyúlni a falon, mert akkor nem lesz már fátyol, csak a valóság. Erre tessék. Előttem történik. Veled, velünk. És amit teremtettünk azt meg is tudjuk majd változtatni, hisz az egy velünk. És most te éppen ezt teszed.
- és ezt én is tudom? Hát persze hogy tudnom kell, ha te vagyok én. És mi van, ha én azért teszem, hogy nekem, aki te vagyok, jó legyen?
 
én: az agyam játszik velem. Legalább is ezt hittem sokáig és mindig kiderül, hogy amiről beszélek, az valahol valamikor megvalósul. Mindent azért teszel, hogy neked, aki mi vagyunk, a legjobb legyen. Mert a tökéletesség a cél. Csak nálad is ott van a baj, ahol nálam. Hiányzik az Egyensúly. Ez nincs meg nekem és neked se. De meglesz a tökéletes egyensúly. Ezt akarjuk.
medi: a mellkasom a hátam zsiborog. Olyan erővel hogy szinte fáj, de nem fáj mégsem. Ki a fene érti ezt, miközben ott halok meg? Fekete szem porosodik előttem, most halt meg.Ahalál is csak egy elnevezés. Semmi sincs. A fiú, a lány, semmi, amit eddig tudtam, hittem, akkor mi van?
 
én: illúzió van és ezt te is tudod. A fátyol mögé kevesen látnak be, de Te belátsz.
medi: első pecsét: Születés, második pecsét: Halál és mindez nem létezik. Emberi agyam kattog bennem, úgy érzem tágul, csak nem elég gyorsan. Fel kéne állnom és megnéznem belekavarhatok e az ujjammal, a sok fényes kis rendszerbe. De mi van ha ez is mind csak illúzió és végül megint mást vetítek magamnak? Belenyúljak a monitorba előbb?
- erre nincs válaszom. A fátyol eltakarja előlem még a valóságot. De Te, akin keresztül saját magammal beszélgettem pénteken, Te más vagy már. Nyúlj bele, de csak a legszélén. Ott ahol a műanyag van. De inkább a székbe kéne. Abba nincs villany.
^medi : emberi gondolatok. Nem számít az áram.
- védelmező gondolatok. A test is kellhet még.
 
medi: van valami a csillagkapus témában. Csak ez nem villódzik, csak hullámzik és mozdul, de belekeveredik az ujjam. Ha arra gondolok: ujjam, akkor visszarendeződik.
én: szuper-húrok milliárdja, összerendezve. Teremtesz. De kérlek hagy a monitort. Ha körbe nézel a szobában, a falat látod?
- na már most felfogtam, hogy van kisebb nálam, amit nem tudok látni, de képzeld, van akkora is amit nem tudok látni ezzel a szememmel. Érdekes. Ő ki akar jönni, de hogy jönne ki, ha nincs is bent. Nahát, tudod mit látok? Olyasmit, mint a világűrben lévő képek a galaxisokról és egyre tágulóbban és tudom, hogy az is mind a részem. Nézelődöm kicsit.
- igen nézz körül. Azt szeretném, ha nem fájna semmid. Értesz? Homlokomon alakul a nyomás. Kicsit olyan nyomottnak érzem magam. Merre jársz? Figyelj rám kicsit kérlek. Figyelj rám! Azt szeretném, ha nem mennél túl messzire.
 
^medi: nincs messzi. Emberi fogalom a korlátokra, amiket teremtünk az elszakadt részekkel, a félelem miatt.
medi: de baromság ez ehh... Ha jobban nézek, azok is széjjelesnek és minden széjjelebb csúszott részecske, egyre tovább egyre mélyebben, egyre több. Hát ezt nem lehet elmondani.
én: tudod, mivel mi emberek vagyunk, így számunkra a legkisebb ismert részecske a szuper-húr.
- Te! Lehet, hogy benne vagyok a matériában? Persze hogy benne vagyok. Az változik így. Emberi fogalmakat kérek! Emberi gondolatokkal akarom közvetíteni. Kérlek, segíts.
- Te magad vagy a matéria, az anyag is. Megtörtént. A Mindent látod, a Mindent tapasztalod és mindezt a végtelen mélységeiben látod, de mégis egyben az egészet.
 
^medi: szuper-húr. Van annál kisebb is. Ez jó. Az utolsó mondatod emberi, de jó.
én: emberi fogalmazásra kértél. Megmondod mit látsz, én megpróbálom emberi aggyal értelmezni és összerakni. Már persze amire találok, vagy ismerek fogalmat.
- ha távolabb megyek, akkor érzem, hogy mindig van tovább még és megyek is. Nincs is menés, nincs közlekedés. Minden energia. Végül ragyogó fényeket adnak és a sötétben sincs sötét, csak olyan sűrű, hogy nem van a fény. De ha belenézel, meglátod. És elcsúsztak a lények. Minden ami van, teremtés. Én teremtem a szétcsúszott részekkel.
- jó veled beszélgetni.
 
^medi = Létező (továbbiakban ^ nélkül)
 
^medi: és Medi szól. Ha nincs múlt, nincs jövő, akkor hogyan van csont-kőzetminta? Hogy teremthetjük meg azt, ami nem volt, hanem van?
én: tudod azt mondta nekem egyszer egy jó barátom, hogy minden most történik és már minden megtörtént. Mint egy hagyma és annak héjai, úgy rakodnak egymásra a dolgok.
- tényleg nincs új. Minden újra történik a MOST-ban és a matéria változik, törekedik kiegyenlítődni.
- és megint az egyensúlyhoz értünk. A kiegyenlítődés. Lehet ebben valami. És ha kiegyenlítődik akkor mi történik? Azt is látod most?
- ha egyensúlyba kerülünk. akkor újra kezdjük. Mert minden változó. Az egyensúly is folyamatosan változik.
 
én: de bocsáss meg, nem válaszoltál egy kérdésemre. Emberi ugyan, de érdekelne. Medi hogy érzi most magát.
medi  nem lesz baja, bár lehet nem lesz öröme a feje miatt.
- mi történt a fejével? De nem lesz baja már mondtad.
- ha egyszer kijönne az egyensúly, akkor talán elkezdenénk egy magasabb szinten. Újra minden megtörténik és újrakezdődik. Minden elfelejtődik minden kezdéskor.
- csak egy magasabb szinten kezdődik újra? És addig tart, míg ott is el nem érjük az egyensúlyt? És így szintről, szintre haladunk? Tudod, ember vagyok.
- ti határoztátok meg a szinteket, mint fejlődési fokokat magatoknak.
- tudod lenne egy fontos kérdésem és tényleg jó lenne, ha emberi aggyal felfogható választ kapnék rá. Kivel beszélgetek most?
- a Létezővel
 
én: köszönöm
medi: Medi kér… Belefáradt, hogy kétfelé ír.
- mit tegyek? Mit szeretne?
- egy ablakba ír, te emlékezel… Mentesz!
- mentek.
- nézd csak. Ez a szintváltás, még egy kicsit megkavart engem is. Most azért keresek még, hogy tudjak kommunikálni. Gyengék ezek az elektromos dolgok. Furcsa hogy ezen keresztül kommunikáltok, mikor van közvetlen elérés is.
- tudod, elég kevesen vannak még, akik tudnak a közvetlen eléréssel kommunikálni és itt nálunk többször meg is bélyegzik őket. Ezért maradt ez az elektronikus dolog, de tényleg gyengék és sokszor nem bírják az energiát.
- ez mind a korlátozás következménye, amit felállítottatok magatoknak, a túlélésetek érdekében, az elkülönülési vágyatok és az önzőségetek miatt.
- mostanában egyre többen ismerjük fel, hogy csak az EGY-ség létezik. Mégis darabokra szaggatva éljük életünket.
 
medi: mert a többféle hatalom szintén így kívánja. Az a hatalom ami van és amit megteremtettetek a félelmeitek miatt, hogy azután pedig ettől a hatalomtól féljetek. De a döntéseitek következményének súlyát sem tudjátok megismerni, mert a hatalomtól teszitek függővé. Nem akartok szabadabbak lenni?
én: szabadok akarunk lenni. Remeg mindenem, bizsergek mindenhol, mert tudom, hogy igaz. Szabadok akarunk lenni. De félünk a szabadságtól.
- azt hitte az első leszakadó, hogy akkor jobb lesz neki. Először gondolatokat dugott el magába, hogy a többiek ne ismerjék meg, de a teremtő észrevette és annyira szerette, hogy elengedte.
- és ide jutottunk. Haza akarunk menni. Vissza oda ahonnan indultunk.
- nocsak. Hallottál magadban engem?
 
én: így gondolom egy ideje. A hatalom az álca, ami mögé rejtjük a valóságot. De sokan vagyunk, akik tudjuk, hogy ezzel csak magunknak hazudunk.
medi: haladtok. Felismertek, aztán sokan megrémültök és visszafordultok.
- de persze mind hülyének vagyunk kikiáltva. Meg mondanád, hogy mitől félek?
- Te mitől félsz? A korlátaidat, (amiket te és a többiek gondosan emeltek) átlépni. Az agyad, ami mindenre képes, be van szorítva a korlátok közzé. Na jó. Majdnem mindenre képes az agyad, az elméd. Nem mondhatok mást csak azt, hogy mindent te teremtettél. Még a félelmeket is. A félelem az a korlát, ami a legerősebb. -Azt tudod, hogy én nem vagyok a ti részetek?
- nem tudom, ahogy sok mindent sem. Vannak elképzeléseim a dolgokról, mivel máshogy nem működhet ez az egész, de meglehet azok is tévesek. Ha nem a mi részünk vagy akkor, hogy van ez?
 
medi: milyen színt látsz vagy gondolsz most?
én: kék
- nem minden kapcsolódik az emberhez, a teremtéshez közvetlen és Isten nem azonos a Teremtővel, ahogyan a Létező sem az Emberrel.
- e 4 entitás, hogyan kapcsolódik egymáshoz? IstenTeremtőLétezőEmber?
- mindegyik teremtő, tudnak egymásról. A Teremtő (mert hogyan másképp nevezzem, hiszen már elég jól beskatulyáztátok ezt a fogalmat) az itteni egészet látta már.
- Medi nem fáradt nagyon?
- ez is a félelmed, az érzések. Jól van, megkérdezem tőle mindjárt. De szeretném mondani, ha Létező is vagyok, az Medi kérése, hogy maradjak csendben és nem akar emlékezni. Akarsz még velem beszélni?
- igen szeretnék, de lassan el kell hagynom ezt a kommunikációs csatornát. Hogyan tudok veled beszélni később?
 
medi: mi a választásod? Mennyire hallasz magadban?
én: a választásom, hogy hallak téged.
- akkor bármikor tudunk beszélni.
- ezek szerint Medi nem fog emlékezni semmire, saját kérésére?
- mindenre emlékezni fog. Valamit nem kért mégsem. Ahhoz hogy befogadjon, folyamatosan kell elengednie, mert még mindig nem érti, hogy nincs mennyiségi meghatározás, az értésre.
- tudok neki valahogy segíteni? Már persze ha kell egyáltalán.
- minden gyengesége az ereje is. Nem mondta, hogy nem adhatok tanácsot. Legyél az emlékezete. Minden tudásotok megvan mindannyitoknak, a tapasztalásaitok is. Amit nem osztottatok meg eddig, azt szavakkal tegyétek meg.
- így van. A Létezőn kívül hogyan szólíthatlak?
 
medi: mindenáron névbe akarsz korlátozni? Mire kell neked a név?
én: bennünket a nevünk tesz személyessé egymás között. De senkit sem akarok korlátozni. Így szoktuk meg, egy rossz szokás, de tényleg nem számít.
- "Nathaniel" . Persze nem ez a nevem. de ezt ki bírod mondani és le bírod írni. Így szólíthatsz.
- köszönöm
- béke legyen veletek
- béke legyen veled is.
 
medi: Itt. Hmm… lehet nem kellett volna belekavarnom a fejembe. - és ott benn egy hang nevet… Kell nekem ez az anyag.
én: még 15 percem van, de nem tudtam, hogy a beszélgető partnerem hogyan áll hozzá és közöltem, hogy lassan be kell zárnom a kommunikációs csatornát. És elköszönt.
- tudta. Mert a Létező nem értette, vagyis értette, csak rossz szavakat használt, merthogy te nem értetted. Na mindjárt belebonyolódom. Úgy kezdtem, hogy blogoltam és azt mind áttoltam neked és valameddig Babe-nek is. Hát, jól kitoltak velem. Elmondta a különlegességeim. Ezekre nem akartam emlékezni. Mindegy nem számít Hogy is mondaná? Emberi ítélet szerint nem vagyok normális.
- kicsit én is kiakadtam mikor meg kérdezte, hogy miért akarom névre korlátozni őt, de elmondtam, hogy ez itt nálunk egy rossz szokás.
- minden néven volt már Ő. Minden néven eltorzították, amit mondott. És értem mire mondta. Egy név semmi ahhoz képest, ami Ő. A név, mind egy határozás, pedig Ő a MINDEN.